Volt már itt egyszer egy történetek panel, de ez most egy kicsit specifikusabb lesz. Saját agymenések, bemagyarázások és levezetések,
amik vagy kimaradtak a szerepből, mert átugrottuk őket, vagy már alapból csak valakinek a háttérsztorijába voltak megírva.
Legfőképp olyan rövidke sztorikra gondolok itt, amik több karaktert, teszem azt egy egész családot is meghatároznak, de sosem
voltak kellőképpen kifejtve, vagy mert idő nem volt rá, vagy mert energia, vagy egyszerűen csak érdeklődés hiányában elmaradtak.
Úgyhogy most több csoportba sorolnám a szösszeneteimet, nem feltétlen Agymenés, Bemagyarázás és Levezetés kategóriába,
de körülbelül jól írtam körbe őket.
Háttérsztori-ként olyan történeteket szeretnék leírni, amelyek egy karakter előéletét határozták meg, és szó is volt róluk korábban,
csak vagy nem mesélték el ezeket a történeteket senkinek, vagy csak nagyon limitált számú embernek. Első körben ide jut eszembe például
Jeremy első feleségének a halála, Jonathan Black és Christofer Donner presztízsharca, vagy hogy hogyan lett Damienből vámpír.
Ezeket tényleg történetszerűen, vagy monológlént tervezem megvalósítani, ugye attól függően, hogy hány szereplőt kell hozzá
megmozgatni.
Kapocs-cselekmény-ként olyan rövid szösszeneteket szeretnék bemutatni, amelyek egy-egy család vagy egy-egy szereplő összekapcsoláshoz
szükségesek. Persze nem szülő-gyermek, vagy nagyszülő-unoka szinten, de példának okáért Balthyka és Michael együtt szolgáltak
a fronton, Jared Walker keresztapja pedig Jonathan, Lizé meg Robert. Előbbi ugye csak két szereplőt, utóbbi két egész családot érit.
Itt bizonyos esetben szintén történetszerű sztorit tervezek, viszont lehet, hogy néhány csak egy egyszerű levezetés lesz.
Na most a harmadik kategóriát nem teljesen tudom meghatározni, de szerintem ez a legérdekesebb, ami kipattant a kis fejemből.
Ide olyan sztorik kerülnének, amiket soha senki nem mondott, csak az én fejemben, vagy adott esetekben szerepes társaim fejében
létezetek, előre, vagy hátra utalnak, esetleg szerep közben jöttek létre, csak nem foglalkoztunk az adott szállal, nagyjából most
Elhallgatott történetek-nek nevezném el őket. Első körben kettőt akarok feldobni: az alterego megszületésének sztorija, és
Lucy fajának kiderülése és története.
Háttérsztorik |
Kapocs-cselekmények |
Elhallgatott történetek |
x |
x |
x |
|
|
|
|