Mycharacter (2.0.0, 3.0.0) 3.1.0 frissítés
Mycharacter, érzéseim szerint ezredjére frissített verzió, igazából csak negyedik nekifutás
immáron jobbára magamnak.
2013. 07. 26-tól és már jóval azelőtt is használt karakterleírások, képek,
családi kapcsolatok és legfőképp alapadatok agyszüleményeimről,
akik mára már rendkívüli módon eltérnek eredeti valójuktól, így cseppet
sem hasonlítanak a Hokalovi-n sok-sok évvel ezelőtt megalkotott, akkor
még kedves és szeretetreméltó karakterekre, akiknek készültek.
Változtak, és változtam én is, mint mindannyian. Ettől függetlenül
a szívem csücskei a mai napig, és így talán még jobban szimbolizálják
azt is, hogy miképpen én, úgy ők sem tökéletesek. Itt már ne várj habos-
babos történeteket, és happyending lovestorykat, amikkel kezdtünk.
Ebben a világban a karakterek is hazudnak, féltékenykednek, félre-
lépnek, káromkodnak, csalnak, verekednek, és igen, néha ölnek is.
Összetettebbek lettek, és egyszerre érthetőbbek, de sötétebbek.
Hiszen mind messze állunk a tökéletestől, nem igaz?
Saját magukat tették egyre érdekesebbé, bár azért sokat köszönhetnek
a csodálatos közösségnek amely életrehívta őket, és a legtöbbet rajtam
kívül Esztinek.
Neki külön köszönöm, ha esetleg ide tévedne.
A honlapot továbbra is saját magamnak tartom fenn, ámbár jó érzéssel
tölt el, hogy bárki, aki akar, idetalálhat. Jelenleg csak az "embereim" érhetőek
el rajta, és ezen nem is tervezek változtatni. A többi adatlap is mind át
lett mentve, de ezeket csak én nézegetem néha magamnak, ha azt
akarom, hogy rossz kedvem legyen.
Most elsősorban azért ültem neki ismét, mert kezdtem elfelejteni fontosnak
vélt dolgokat róluk, és tartok egy kis agytornát. Emiatt alakulhat ki az, hogy
3 különböző típusú adatlap is létezik párhozamosan, bár a 2.0-ásból már
csak néhány, ha nem csal az emlékezetem. Pedig szokott.
Ha netán a Hokáról tévedtél ide, és nem reagálok neked, dobj meg
egy e-maillel, vagy keress meg a közösségi oldalakon. Még mindig elég
egyedi a nevem. (bernadett.tikos@gmail.com)
"A létező dolgokról írni, megpróbálni szavakba zárni egy színt,
egy illatot, egy hangot, kicsit olyan, mint Schubertet játszani,
miközben Schubert maga is a teremben ül, és talán gúnyosan
mosolyog a sötétben. "
/Amosz Oz/
|